Mit profitálhatunk néhány hónap angol nyelvterületen töltött időből?

Sokan azok közül, akik tehetik, eltöltenek egy-két hónapot Angliában, vagy az USA-ban, esetleg másutt, hogy elmélyítsék angol nyelvtudásukat, esetleg tapasztalatokat szerezzenek a kint lét szülte beszéd-kényszerhelyzetből. De mit ér két hónap valójában? Nagyot fejlődhetünk, vagy csak illúzió, hogy rengeteg plusz tudással térünk majd haza?

 

Minden a hozzáállásunktól függ, ahogyan az lenni szokott, bár érdemes azért alaposan megfontolni azt is, hogy hová, illetve kivel megyünk, mert abban az esetben, ha az ember akár egy évet is eltölt egy olyan helyen, ahol többnyire magyarokkal van körbevéve, akkor a jóval hosszabb idő is kevesebbet ér a tanulás tekintetében, mint akár csak egy hónap Miamiban, teljesen egyedül.

 

Ha tanulni akarunk és erős bennünk az elhatározás, akkor menni fog. Akinek sikerül leküzdenie „belső démonait” és mer – mondjuk így – helyzetekbe keveredni, és nem fél attól, hogy majd nem fogja érteni, amit hall, és/vagy nem tud reagálni, szinte biztosan sikerrel jár.

 

A megfelelő nyelvterületen töltött rövidebb időszakok is nagyon sokat dobnak a szókincsen, de ami ennél is fontosabb: valódi önbizalmat szerezhetünk magunknak azáltal, hogy sikerélmények tömkelegével szembesülünk. Ugyanis ha sok időt töltünk olyan közegben, ahol folyamatosan hallunk angol dialógust, szinte ránk ragad a tudás, amit aztán könnyedén tudunk alkalmazni is.

Az ember sokkal gyorsabban tanul, mint azt hinné.

 

Nagyon fontos mindemellett az is, hogy ne úgy gondoljunk a kint töltött időre, mint egy folyamatos nyomás alatt tartó tanulmányi útra. Éljünk, élvezzük, hogy új világban vagyunk! Hagyjuk magunkat sodródni az ismeretlennel! És érdemes még egyszer hangsúlyozni: keveredjünk bele minél több olyan nyelvi szituációba, ami kihívást jelenthet.

 

Beszélgetni szerencsére mindenütt lehet és még pénzbe sem kerül. És ez az, ami valóban megfizethetetlen és másutt elérhetetlen: a tény, hogy mindenki angolul beszél és ez teljesen természetes, hetek alatt bárki számára azzá válik.

 

Ha teheted, indulj útra és térj haza egy csomó élmény mellett egy teljesen felturbózott angol tudással!

Piroska Tímea

Szerző: Piroska Tímea

Piroska Tímea 15 éve nyelvtanár, felnőttképzési szakértő, tagja a Nyelvtanárok Nemzetközi Egyesületének. Leginkább felnőtt nyelvtanulókkal foglalkozik, motiváló órákat tart és kommunikációs gátakat tör át. Saját nyelviskolát vezet, ami vállalati nyelvoktatásra szakosodott.

Cikk megosztása

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

7 + 20 =