A jó diák fejében persze már az egyetemen töltött időszak első másodperceitől ott van a tudata annak, hogy nyelvvizsgázni kell, muszáj, anélkül nincs szakmai továbblépés.
Ugyanakkor azoktól az első másodpercektől fogva felbukkan egy addig talán ismeretlen vendég is legbelül, afféle ördög a bal vállon: a halogatás…
Az a nagy helyzet, hogy a nyelvvizsga tipikusan egy olyan jelenség, amit szinte a végtelenségig szeretünk elodázni, hiszen úgy vagyunk vele, hogy „á, van még idő, egy év tudod mennyi mindenre elég…”, aztán elröpül 12 hónap, ott vagyunk az abszolválásnál, néhány héten belül mehetünk is megvédeni a szakdolgozatot (amit persze az utolsó pillanatokban is még gépeltünk), nyelvvizsgaidőpont azonban már csak olyan nyelvvizsga központban van, ahol nagyjából anyanyelvi angolnak kell lenni ahhoz, hogy sikerüljön a dolog.
Nos, ez a baj a halogatással. Mi hát a teendő?
Kimondani, leírni nagyon egyszerű, űzni, betartani, művelni azonban már korántsem. Fegyelemre van szükség és belátásra. Ugye milyen okoskodóan hangzik? Pedig sajnos, vagy nem sajnos, de ezek segítségével lesz nyelvvizsgád időben, hogy megszerezd az oklevelet, mehess tovább mesterszakra, vagy megnyíljanak előtted azok a bizonyos kapuk a PhD-hoz vezető úton…
Első éves vagy? Remek. Akkor van három hosszú és tartalmas éved arra, hogy minőségben felkészülj. Három év alatt nulláról is viszonylag könnyedén meg lehet tanulni egy nyelvet olyan szinten, hogy akkreditált középfokú nyelvvizsgát tegyünk belőle, a cél tehát nem valami éteri magasságokban lebegő elérhetetlenség, hanem egy mindennapos fegyelemmel, okos időbeosztással gond nélkül elérhető cél.
Ne csak magadtól, egyedül, vagy magántanárral készülj, de járj tanfolyamra is, hogy interakcióba kerülj más tanulókkal is, akik minden bizonnyal a te szinted környékén járhatnak. Ez már csak azért is fontos, mert a nyelvvizsga ugyebár szóbeli elemekkel is gazdagon tarkított…